2009.01.14. 23:29
Ellenkultúra
Megírásakor egyetlen egy cél vezérelt, hogy képesek a fiatalok kialakítani egy új és rendszerellenes mozgalmat, ami nem csak a mozgalom tagjai számára fontos és szükséges, hanem a civil társadalom egészére. Második világháború utáni évek az amerikai polgárok számára jelentett egy békés állapotot, hétköznapi életet tartották a legfontosabbnak. Zajlik a hidegháború, és emiatt
az emberek már nem tudnak úgy tekinteni a világra, mint ahogy pár évtizeddel ezelőtt megtették Amerikában. társadalom rájött nem az legfontosabb dolog világon, hogy a cégeknek és vállalatoknak nagyhírnevet hozzon, hanem vannak ennél sokkal nemesebb dolgok egy társadalom életében. Az egyéni és társadalmi szabadság létrehozásában, nagy szerepet játszott a beatnemzedék. Igaz ügyért harcolt és büszkén kijelentheti ez az irányzat
hogy, sikerrel járt a rögös úton, amit a felvilágosodás eszméje kitaposott.
Beatkorszak és a hippik a 20.században
A beat mozgalom, mint társadalmi jelenség, az ötvenes évek második felében bontakozott ki Amerikában, roppant ellentmondásos társadalmi, politikai és gazdasági viszonyok között. Az állítólagos "békeévek," amelyek a II. világháborút követték, tulajdonképpen a hidegháború évei voltak. A gyarmatosítás új formáinak megjelenése, a tömegek becsapása a demokrácia jelszavai alatt, növelte a belső feszültséget és elégedetlenséget. A vagyonnak, a pénznek egyenlőtlen eloszlása a társadalomnak különböző rétegeit teremtette meg, melyek vagyonuknak megfelelően, kialakították külön kasztjaikat is. Néhány vonásban azonban megegyezik az amerikaiak többsége; erről Norman Mailer írja: "A második világháború tükröt tartott az emberiség elé, és ez a tükör mindenkit megvakított, aki belenézett."1 "Az ember alig tudta megőrizni bátorságát, hogy egyéniség maradjon. Nem csoda hát, hogy éveink a depresszió és a konformizmus évei. A konformizmus azt jelenti elvtelen alkalmazkodás az uralkodó viszonyokhoz, beilleszkedés valamibe jobb meggyőződés híján.”Félelem bűzlik az amerikai élet minden pórusából, és mindannyian kollektív idegkimerültségben szenvedünk."
(Norman Mailer 1969) A háború élménye az átlagpolgár tudatában összekapcsolódott egy új, még borzalmasabb háború fenyegető rémképével. Fontos itt megemlíteni egy olyan érzést amiből sugárzik a félelem ami egy amerikai katona írt egy kérdőívre. Közvéleménykutatások alkalmával például a következő választ, találták az egyik leszerelt amerikai katona kérdőívén, amikor szakmai céljai iránt érdeklődtek: "Bolondot űznek belőlem? Miféle tervei lehetnek az embernek, amikor bármikor kitörhet a nukleáris világháború?" Az amerikai élet másik jellemző vonása a konformizmus. A square, aki mindenbe belenyugszik, a szürke átlagember, aki napi munkája után hazamegy családi életet élni, ami ön- magában még nem is meglepő és felháborító a beatnikek számára. Ami lesújtja őket, és amit nem tudnak megérteni, az az, hogy normális életet él. Kétségtelen viszont, hogy a squarek által elfogadott szellemnek megvan az ára: "Ha a fehérgallérosok állásba kerülnek, nemcsak idejüket meg energiájukat adják el, hanem egyéniségüket is"3 mondja Mills, neves amerikai szociológus. A konformizmus a beat nemzedék legádázabb, de legőszintébb harca. Ebben a konformizálódott és idegbajos társadalomban a korábban általánosan elfogadott értékek, tételek elvesztik régi ragyogásukat. Semmi sem számít mérvadónak, csak a pillanatnyi, napi kényelem vezérli ezeket, az embereket. A vallás, szerelem, család is elveszti tiszteletét és helyét az életben. Ilyen előzmények után és ilyen körülmények között nőtt fel és fejlődött ki az a generáció, amely tagadásával, pusztításával az egész világ figyelmét felhívta magára. Norman Mailer, A Fehér Néger c. tanulmányában, a beatnik létrejöttének kutatása során, különbséget tesz hipster és beatnik között. Mindkettőre jellemző a társadalomtól való elszakadás a gyökértelenség
valamint, a felfedezésre, az ismeretlen megismerésére irányuló törekvés. Mindez az egyénben, az én lázadás formájában megy végbe. A hipster ősének Mailer az afroamerikait tekinti: életkörülményeik annyira megegyeznek, hogy a származtatás kézenfekvő; a hipster is, az afroamerikait is két társadalmi rend a totalitarianizmus és a demokrácia határán él. De hogyan származhatott az afroamerikai szellemből a hipster? Mailer ezt úgy magyarázza, hogy adva lévén afroamerikai és a hipster számára az egyazon életkörülmény, sőt a csaknem azonos lokális vegetáció is, a bohém (később beatnik) és a fiatal bűnöző, akiből a hipster lesz, frigyre lépett az afroamerikaival; ez az ún. "ménaga-á-trois". A afroamerikait fehér ménaga-nak meg van a maga közös nyelve, a dzsessz. A dzsessz életszükséglet lett az afroamerikai és a hipster életében. A dzsessz remek kifejezési eszköz volt ezeknek az emberek számára. Nagyszerű ritmus érzékkel bírtak és mai napig bírnak az afroamerikai zenészek. Benny Goodman, Charlie Parker voltak azok a zenészek, akik meghatározták a beatnemzedék terjedését a fehérbőrű emberek között. De nem csak afroamerikaiak tudtak jól játszani és improvizálni a színpadon, hanem a fehérek is. Jelentős alakja a dzsessznek Glenn Miller aki, a második világháborúban még egy hadműveletet is vezetett és adta a nevét. A híres Glenn Miller hadművelet így került be a történelembe. Nem hiába mondják a legnagyobb érzékük az afroamerikaiaknak van a dzsessz és a blues zenében. Az afroamerikainak az orgazmust jelenti egy olyan társadalomban, ahol csak ritkán tudta kifejleszteni magában a civilizáció kifinomult pótlásait, lemondva a szellemi élvezetekről a szükségesebb testi élvezetekért.. Zenében fejezte ki élete jellegét és milyenségét, dühét és örömét s a fehér pedig, mivel élete összefonódik alapvonásait és életformáját illetően az afroamerikaval, ebben is partnerséget vállal az afroamerikaival, hogy később, az ötvenes-hatvanas években, létrehozza a maga sajátságos zenei kifejező stílusirányzatait, amelyek nem kis mértékben épülnek éppen a dzsesszre. Az ötvenes években a dzsesszt a rock and roll táncőrülete váltja fel. Érdekessége, hogy már mintegy nyitánya a rá körülbelül egy évtizeddel következő twistnek. A különös extázis, melyet az egymáshoz nem érés, de az egymással, ritmus segítségével történő kapcsolat biztosított, a twistnél is megtalálható. Szemügyre véve a felsorolt zenei stílusirányzatok jellegzetességeit, megállapíthatjuk, hogy nemigen léptek túl azon a szinten, minthogy néger és más bennszülött népek, törzsek ritmusának csaknem szolgai, civilizált, fehér környezetbe való átültetései legyenek. Eddig tehát annak a bizonyos fehér négernek és fekete négernek az emocionális világa és az ennek megfelelő kifejező eszközök aránylag szinkronban voltak. Azok a szellemi vonások azonban, amely később a beatzenét, mint mozgalmat jellemezték, még minimálisan voltak jelen. Miért jöhetett létre a beatzene, mint mozgalom? A nyugati ifjúság az ötvenes-hatvanas években az eszeveszett életritmusnak és kiegyensúlyozatlan életmódnak olyan következményeit volt kénytelen magáévá tenni, amelyben a régi értékek és ezeknek, az értékeknek a kifejeződése, megjelentetési foka már nem volt elégséges még az addigi vad zene keretében sem. Megfigyelhető a Rousseau-i természeti állapot főleg a hippik körébe, amikor kiköltőztek sátrakba a vadonban és megpróbáltak maguknak megteremteni azt a környezetet ahol élelem és szabadság vált a legfontosabb dologgá. „Az első, ember, aki bekerítetett egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s olyan együgyű emberekre talált, akik ezt el is hiték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat.”4
Igyekeztek intézményesíteni magukat, vagyis nem csupán a zenének, a ritmusnak a tombolása tartja össze őket, hanem egy mélyebb, néha igen zavaros, főleg érzelmi vonatkozású önkifejeződés is. Most már csoportokat hoznak létre, a zenének megpróbálnak misztikus társadalom-átalakítószervező jelleget adni, a konvencionális, egyéniséget elfojtó, öncélú társadalommal szemben. A beatzene is visszatérés a primitivizmushoz; a neoprimitivizmus elnevezést akasztják rá, ami azon kívül, hogy divatos igen találó is. Azok a fiatalok, akik magukénak vallják ezt az irányt, megpróbálják társadalmukat elfogadható módon, saját ízlésükre átalakítva, önmagukhoz közelíteni. Zenéjük a lelkiviláguk, belső én-érzésük és az ehhez nem szinkronban igazodó külső élet szintézisének, szinkronizálásának kifejeződése. A fiatalok lázadásának belső ellentmondására ugyanakkor föltétlen fel kell hívnunk a figyelmet. A beat generáció tagja nem helyez súlyt arra, hogy válasszon, de tiltakozna minden olyan törekvés ellen, amely a választójog megtagadására irányul. Jevtusenko, amerikai turnéja után, úgy nyilatkozott, hogy a beat generáció tagjai inkább lázadnak valami ellen, mint valamiért. A beat mozgalom nem állt meg a zene és a tánc által nyújtott lehetőségeknél; hamarosan tért hódított az irodalomban is, ahol azonban, formája miatt, nem vált olyan ismertté, mint a zenében és a táncban. Új irányzatok általában megjelenésükkor megadják programjukat, megfogalmazzák kiáltványukat. A beat irodalom közvetett formában, Allen Ginsberg Üvöltés c. poémájában ismertette mondanivalóját. A költemény tulajdonképpen nem más, mint egy egész generáció a beat generáció enciklopédiája. Bármely szociológiai vagy irodalomtörténeti tanulmánynál teljesebbe plasztikusabban ismerkedhetünk meg belőle a beatnikek mikrokozmoszával "Az őrület romjaiban" fetrengő, legjobb elmék"(Allén Ginsberg: Űvöltés) mint kiinduló impulzus, megadja a költemény egész további hangulatát. Csak nehezen tudjuk követni a rohanó képeket. Felbukkan egy árny lény, aki az idegeket kiölő éjszaka után, a szemperzselő hajnalban hasist hajszol; az "égi kapcsolatokért" égő "angyal fejű hipster". Benzendrintől elkábult félőrültek rohangálása a földalattiban, napokat keresztülbeszélő és utána végkifulladásba rohanók, akiknek mindegy volt, hogy mit beszélnek, csak beszélhessenek. A furcsa és színes panoptikumból nem maradnak ki az örök csavargók, akik a vasutak mentén töltik az éjszakát, akiknek nincs hová elbújni, akiknek perspektívának csak a fényes sínek távolban összefonódó egyenesei maradnak és a marhavagonok,amik az I. osztályú hálókocsikat jelentik a vándorlók számára. Nem nyújt több vigaszt és megértést a nagyváros sem. Életüket itt a hasis, a dzsessz és a nő keresése tölti ki. Mint egy antitézis vonul végig egyébként az egész költeményen a városi "civilizációnak" és a vad, féktelen, már-már az állati életmódba torkolló viselkedésnek az ellentéte. Ebben a látomásos sötétségben, amit a teljes elmebeli kikapcsolódás okoz, mindenki a megvilágosodást keresi. A lázálmok általában elvezetnek a vallási-misztikus tébolyhoz is; katedrálisok, hegyek, tengerek csendjében Krisztus és Buddha szellemében-lelkében próbálják nirvánát megtalálni, természetesen sikertelenül.
A végső lélegzetvétel, mely egyben megoldása is az előzményeknek, a beatnik mindenhatóságának, mindent megoldó hatalmának állit, emléket. Ő az, aki "abszolút és évezredekig jóízű szívével" egy szaxofon sivításával megoldja mindazt, amit az ember képtelen megoldani. A poéma második része, vallja Ginsberg, egy látomásos éjszakán született, amikor is megjelent előtte "a Moloch gépesített halálfejpofája". Ginsberg szerint a Moloch az, aki (vagy ami) oka ennek az egész tébolynak, eszeveszettségnek. Szimbólum a Moloch és megszemélyesítés egyben: "Moloch, kinek agya vad gépezet! Moloch, kinek pénz folyik ereiben! Moloch, kinek tíz ujja tíz hadsereg. " "Moloch, kinek lelke elektromosság és bankok! Moloch, kinek végzete a semleges nemű hidrogén felhője!" Moloch, az örök Démon, aki - nem kell túlságosan bizonyítani - nem új jelenség az irodalomban; ő a pusztítás, a pokolba taszító örök szellem, a modern Lucifer vagy Mefisztó. Célja, módszere mindig ugyanaz: megsemmisíteni a Jót, megsemmisíteni az Embert. "Kétségtelen, hogy Molochban a féltékeny, bosszúálló, kíméletlen zsarnok ősi megtestesítőjét kell látnunk, aki alattvalóitól vérig menő engedelmességet követel. . . a modern időkben Moloch a zsarnoki és mindent felfaló állam szimbóluma lett." A költő extázisa a harmadik részben éri el tetőpontját. "A harmadik rész litániával hirdeti a Bárányt (Carl Solomon) az ő dicsőségében."tb Az egész harmadik rész egy végkifulladásig menő fohász Carl Solomonért, aki az őrültek házába került. Az őrültek háza, a "Sárga Ház", itt a menekvés szimbóluma is: az őrült emberi Szellem végkifejlődésének, végső megoldásának is szimbóluma. A költő számára a dolgoktól való
teljes felszabadulás, önnön lelkének kitombolása. Érdekességként említeném meg, hogy a túlfeszített idegek által létrehozott érzelmi-érzéki tombolás leírásának alapjául egy, a költő által idegklinikán töltött időszak élményei is hozzájárultak. Az Üvöltés kordokumentum csakúgy, mint a beat irodalom másik alapműve, Jack Kerouac Útónja. Az Üvöltéshez hasonlóan a regény metszetet ad az amerikai társadalomról. Horizontális és vertikális ábrázolásmódnak nevezném ezt az eljárást. Horizontális abban az értelemben, hogy egész Amerikát, mint földrajzi egységet New Yorktól Kaliforniáig, Chicagótól San Franciscóig, belegyömöszöli kb. 360 oldalba. A vertikalitást használnám abban az értelemben, hogy a társadalmi ranglétrának szinte minden foka megtalálható benne: orvostól a sofőrig nebraskai farmertől a gazdag ügyvédig. Az utazás Kerouac számára a legjobb módja a szociológiai ábrázolásnak, melynek során élet és jellemképeket fest. Nem kerüli el figyelmét a legkisebb részlet sem. Ironikusan nyilatkozik az amerikai rendőrségről: "Viktoriánus rendőrség ez a javából: pókhálós ablakok mögül leselkedik, kíváncsi mindenre és mindenkire, s ha kedve tartja, bűnt kreál ott is, ahol nincs." És mi az eredménye mindennek? "Ma már nem járhat az ember fegyver nélkül ebben az országban." A fiatalság életmódja is kifejezésre talál Kerouacnál. Megállapítására a tisztánlátás és józanság jellemző: "Amerikában a fiúk és lányok együttléte mindig szomorú: hamis filozófiájuk azt követeli, hogy minden bevezetés nélkül a lényegre, az ágyra térjenek."ts A Kerouac-féle realizmust ugyanakkor átszövik a Kerouac-féle romantika szálai is. A műre azt mondhatjuk, hogy népi romantikus ihletésű; megkülönböztetett szeretettel és sokszor nosztalgiával fordul ő is, Dean is - a regény főszereplője - az "alsóbb" néprétegek felé. A népies motívumoknak és a romantikának ez a keveréke ott bukkan fel, amikor mexikói útjukról beszél. A több ezer mérföldes robogás is lelassul a lépésben tempójára. Megnyugszik minden és mindenki, az idegeket a "mezőn baktató vénember" és a "felkelő nap", a pezsgő emberi munka látványa nyugtatja meg. Tagadhatatlan ugyanakkor az ábrázolásnak helyenként idillikus beállítása, ami ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy összehasonlítást kapjunk és kapjanak a szereplők az amerikai "ostoba civilizáció" és a békés, nyugodt, mondjuk így, civilizációmentes életformáról. A déli égövben jönnek rá, hogy a romantika még az ő számukra is jelent valamit. A regény felületes elolvasása minden bizonnyal megvetést, elutasítást vált ki az olvasóban. Kétségtelen, hogy az az életmód mely a regény szereplőit elsősorban jellemzi, nem minden esetben mondható követendőnek. A negatívumok mellett nem lehet nem észrevenni pozitív tulajdonságaikat; rajonganak, lelkesednek sok mindenért. Mindenben a szabadságot, az egyéniséget korlátozó intézmények és elvek eltörlését hirdetik. Nem immorálisak, hanem amorálisak. Szenvedélyük uralkodik minden cselekedetükben, minden szavukban. Ki vagy kik a szereplői a regénynek? Egyáltalán, lehet-e azt mondani, hogy egy vagy két főszereplője van? Igen is, nem is. Ha azt mondjuk, hogy maga a beat nemzedék, akkor közelítjük meg legjobban az igazságot. Ezt a nemzedéket képviseli Dean Moriarty, néhány társával együtt. Dean a beatnikek kis világának a vezetője, prófétája. Csakúgy, mint a többi szereplőt, őt sem lehet egy ember típus megtestesítőjének felfogni. Ő a bálvány, akit követni kell mindenben, megszállottan, vakon. Dean a Természet, a Vadság, az Ösztön csalogató hangja, annak a farkascsordának a hangja, amely London könyvében visszahívja az őserdőbe, a civilizációba tévedt társát: "Új hívást hallottam, új láthatár tárult ki szemem előtt." Különös keverék ő: a kamaszos értetlenség, az ifjúkori tenni akarás és energia, a felszabadult ösztönös szexualitás rabja. Mániája az autólopás. Nem azért, hogy eladja, vagy megtartsa magának; ő száguldani akart. Annak a csoportnak a megszemélyesítője, amely James Deannel az élen életszükségletnek és egy közösségbe való beilleszkedés alappróbatételének tekintette, hogy száguldó autóját a szakadék széléhez minél közelebb állítsa meg. Dean őrült; azt is tudjuk, minek az őrültje: a száguldásnak, a nőnek, a vándorlásnak. Élete tulajdonképpen egy vég nélküli, szüntelen rohanás. Mintha olyan ember lenne, aki nem tud aludni, aki képtelen kikapcsolni az agyát mégha csak egy percre is az állandó feszültségből. A kielégülés be nem következése az, ami egész lényét irányítja, és túlnyomás alatt tartja. A nimfománia itt nemcsak szexuális téren, hanem az élet minden területét behálózó betegségként jelenik meg. Dean ritkán dolgozik, bár tehetsége van mindenhez. Energiája legnagyobb része azonban elpazarlódik. Ezzel szemben magáénak mondhatja azt, amit sokan mások nem, és amiért Sal a regény másik főszereplője is példaképének tekinti: azok közé a kevesek, közé tartozik, "akik őrültűl szeretnek élni, és őrűltül szeretnek beszélni, akik soha nem ásítanak, és nem mondanak közhelyeket"? Kétségtelen, ez utóbbi kissé túlzás, mindenesetre sok igazság van benne. A célzás viszont félreérthetetlen: a square, az átlagpolgár rögtön magára ismerhet benne. Minden negatív tulajdonsága mellett, Deannek sikerült-egyelőre- megőriznie egyvalamit: őszinteségét és egyfajta, talán veleszületett, kamaszos naivságát. Emiatt szinte korát sem lehet meghatározni. A regényről tudjuk, hogy erősen önéletrajzi jellegű; Kerouac saját magát örökítette meg Sal Paradise személyében. Sal valamivel kiegyensúlyozottabb, mint Dean. Ő képviseli a regényben az "intellektualitást", néhány hasonló lelki beállítottságú szereplővel. Sokkal hajlamosabb romantikára, mint Dean. Szerelmi kalandjaiban ez a romantikakeresés nemegyszer jelentősebb szerepet játszik, mint a vad szexualitás. Sokkal józanabbul és megfontoltabban tekint a világra, mint a többiek. Igaz, ez nem sok hasznot hoz neki, legfeljebb azt, hogy élményeit és érzéseit világosabban, érthetőbben fejezi ki, mint társai. A főszereplők felsorolásából nem szabad kihagyni egy nagyon fontosat, ami ebben a műben is megtalálható, csakúgy, mint a beat irodalom minden művén: a szexualitást. Több szerepe van benne, mint akárkinek vagy akárminek. A nemiség hajtja Deant és társait mindenhová. Nem csinálnak belőle titkot. Egyfajta íratlan, belső törvény, kapcsolat tartja össze ezeket, az embereket, ahol a nő megszűnik személyi tulajdon lenni, és ha megkívánják tőle, a többivel is meg kell tennie azt, amit állandó partnerével. A szereplők nő éhesége nem merül ki csupán futó kalandok keresésében. Mindegyikőjükben felmerül, igaz, homályosan és szinte öntudatlanul, az "igazi" képe. A regényben ez Salnél jelentkezik a legerősebben. Az "igazi" keresése azonban mindvégig az ösztönösség keretein belül marad; akaratgyöngeségük, élvhajhászásuk megakadályozza őket abban, hogy rátaláljanak és meg is, tartsák a lányt, akit szeretnek. A regény többi szereplője Dunkel Carlo, Marylou mind jellegzetes alakok.Közülük Dunkel áll legközelebb a realitáshoz, Marylou pedig, a kis szajha, az elemzett életmód ellenére legalább annyi naivságot őrzött meg, mint Dean. A regény epizódjait, a szereplők impresszióit tematikai egységbe foglalja a Vándorlás, az Utazás és ennek szimbóluma: az Út. kétjelentésű ez a szimbólum jelen esetben: először a whitmani értelemben, mely szerint egy polgári társadalom lehetőségeit, perspektíváit vetíti elénk, az egyenlőség, előrehaladás lehetőségét. Másik értelme a zen-buddhizmusból átvett misztikus tartalom: az egymás és saját magunk megértéséhez, a Satorihoz vezető út, melyen az Üdvösséghez lehet eljutni. Ez utóbbi jelentéssel rokon magának a Vándorlásnak, az Utazásnak, is mint szimbólumnak a jelentése, amennyiben "az igazság, a béke, a halhatatlanság és valamilyen spirituális centrum keresését és megtalálását jelképezik". Azóta a Vándorlást, az Utazást jelentős mértékben kiterjesztették, az állítólagos "spirituális centrum" megtalálása érdekében, főleg távol-keleti országok felé, természetesen minden eredmény nélkül. A választott és feldolgozott témák gazdagsága mellett tanúskodik a beatköltőknél föllelhető, mélyebb érzelmi ihletettség természet- és emberszeretet. A természet megéneklése az esetek többségében összekapcsolódik a buddhizmus valamelyik irányzatának beolvasztásával a beat irodalomba, aminek a célja viszont az ember magábazárkózásának, társadalomból való kiszakadásának és az ebből eredő megkönnyebbülés, lelki megvilágosodás ábrázolása és követése. Gary Snyder például, aki egyik legodaadóbb híve a buddhizmusnak, egy ókori keleti költő Hideg hegy költeményei című műve lefordításával hódol többek között ennek a vallásnak. Allen Ginsberg az Üvöltéssel tette halhatatlanná nevét. Egy másik poémája, a Kaddis, új oldalával ismertet meg bennünk W a nosztalgikus, néha patetikus, de mindvégig szenvedélyes tónus váltja fel első nagy versének önkívületi indulatkitöréseit. A költemény a visszaemlékezés jegyében született; az édesanyja halála fölött érzett megrendülés, mély és ragaszkodó szeretet hatja át. Érdekes megfigyelni, hogyan cserél szerepet az Élet és Halál a költeményben: az előbbi teles súlyával megöli az Embert, megsemmisíti, míg az utóbbi megszabadít minden bajtól, szenvedéstől, az Élettől, ami csak rosszat adhat az embernek. Az egyéni érzések, jóllehet főszerepet kapnak a beat lírában, nem szorítják háttérbe a kollektív érzelmeket sem olyan értelemben használva a kollektív kifejezést, hogy egy-egy költő egy egész kollektíva sok esetben az emberiségnek, mint legnagyobb kollektívának az életérzését, kételyeit is megszólaltatja. Ugyancsak Ginsberg pendíti meg ezt a vastagabb, mélyebb húrt is. Amerika, Amerika c. versében a hazájáért aggódó, önmagát pedig kisemmizettnek, megalázottnak érző közlő szólal meg: "Amerika, mindent neked adtam, és most semmi vagyok! Nem érzem jól magam, ne zavarjatok!" Az egész emberiség nevében teszi fel a kérdést: "Amerika, vajon mikor fejezzük be az emberek háborúját?" "Hagyjatok békén az atombombáitokkal!"."Már túl sok a haladás Az élet nem tudja elviselni tovább." A költő tiltakozása sokkal közelebbi, kézzel foghatóbb eseményekre-jelenségekre is kiterjed. Az amerikai új hódításokra reagál, amikor a vietnami háborút elitélő költőkhöz csatlakozva, szót emel az embertelen vérontás ellen. Az ironikus hangnemben íródott Hol van Vietnam c. költeményében, nem kíméli sem az amerikai elnököt, sem az amerikai szabadságot és hatalmasságot, amit egyesek Vietnamba is át akarnak vinni a szabadság és jólét állítólagos terjesztése, illetve megvédése ürügyén. "Háborút és fegyvert énekel" Gregory Corso is. A vers végén szinte önkívület állapotban kihörgött gyilkolás akarat ugyan sokat levon a vers humános jellegéből, mégsem nevezhető irányadásnak az adottba való beleőrülés csak aláhúzza az alap mondanivalót halál azokra, akik halált akarnak, hadsereget azok ellen, akik hadsereget akarnak de, mentsük meg azokat, akik még nem jutottak az elembertelenedésnek arra a fokára, amire a költemény hőse útja végén. Ezzel a témával és hangnemmel a beat belépett eddigi leghaladóbb, leghumánusabb szakaszába, abba, amely ugyancsak a zenei szférákban indult el világhódító útjára: a pol-beatről van szó. Az irányzat nem ismeretlen sem a magyar, sem a külföldi hallgatók-olvasók előtt. Mint a,nagy" beat vagy az azt megelőző többi zenei irányzat, a komoly mondanivalót ez is zenei aláfestéssel, közkedvelt együttesek előadásával fűszerezte. A jelenség másfél évtizedre nyúlik vissza, a pop-zenéig. Ez a fajta zene kísérletezett először azzal, hogy Kennedy elnök szavait dallá változtassa. Kétségtelen, ez a megoldás gyakran az üzleti érdekek realizálódásához vezetett, jelentőségében mégis óriási: a világ eseményeire, általában a külvilágra leghevesebben reagáló tömegek, a fiatalok érdeklődését és érzelmeit kelti fel, és teljes egészében valósítja meg a, hasznosat a kellemessel összekötni" elvét. A beat irodalomnak ez az ága már sokkal hevesebben döngeti azt a kaput, ami a beatnikek káoszvilágából nyílik és a nagy Rendezettség útjára, néz. A Macbirddel, mint pillanatnyilag a polbeat irodalom legjelentősebb és legnagyobb horderejű művével bezárólag, a tiltakozás anarchisztikus jellegét, céltalanságát felváltja a kitörésnek; a konkrét célnak a kitűzése. Barbara Garsonnak, ennek az amerikai diáklánynak a drámája az amerikai politikai aktualitásból meríti a témáját. Macbirdjének merész, kihívó és arcátlan hangneme Hochhuth helytartójához hasonlítható. dráma félreérthetetlenül a Kennedy-gyilkosság eseményeit feszegeti, a Kennedy halála utáni helyzetet elemzi. Az egész forrongó, viharos amerikai élet robban be a színpadra: néger tüntetések, békemenetek, tiltakozások fejezik ki az amerikaiak reakcióit egyfelől. Másfelől az ún. "amerikai civilizáció", "amerikai béke" már a Hol van Vietnam c. költeményben megismert következményeit is a lehető legélesebb, legkonkrétabb megfogalmazásban kapjuk, a Melós boszorkány tolmácsolásában és egyenesen a szörnyű, véres cselekmények eszmei gazdáihoz adresszálva: "Taylor nyelve, Goldberg bűze, Macnamara véres bűne, Összeégett kisgyerek . . Buddhista pap szenes teste . . ." És a főszereplők, a három boszorkány (akik a mai amerikai élet legjellegzetesebb rétegeit és a hivatalosan is elismert legveszélyesebb és legfélelmetesebb ellenzéket testesítik meg), már nyílt és szervezett támadást, ellenállást jelképeznek: legpozitívabb szerepe a már idézett Melós boszorkánynak van. Határozottan forradalmi jelenség, bár elszigeteltsége, bizonyos fokú naivsága megakadályozzák a cselekvésben: "Légy harcias ámbár, de ne kalandor, Az osztály objektív érdekeit Szorítsd a legfőbb ügyhöz érckapoccsal. És ne hígítsd föl a pártprogramot Burzsoá diákok eszméivel." Választották, álmodozókká vagy anarchistákká váltak, műveikben a formai megjelenítés lassan nagyobb szerepet kapott, mint maga a tartalom. Azok a művek, amelyek tartalmilag mégiscsak hoztak valami újat, már nem az eredeti beatszerzők, hanem második vagy harmadik generáció alkotásai: az ő problémáik pedig teljesen mások, mint elődjeiké. Az önmagát kinőtt beat irodalom pedig immár megmaradt eltörölhetetlen kordokumentumi adaléknak, irodalomtörténeti szócikknek.
Zene
Mivel még nem szóltam a még e korszak zenéjéről engedtessék meg nekem, hogy néhány sorral megtiszteljem magát ezt az életformát. A csírája Liverpoolba kezdődött el. Négy fiatal srác, akik egy világot teremtettek maguk köré és a világ körré is. 1957-ben John Lennon alapított egy zenekart Quarryment. 1957. július 6-án, egy rendezvényen léptek fel és ekkor találkozott Paul McCartneyval, aki hamarosan csatlakozott hozzájuk. 1958-ban egy ifjú gitáros, George Harrison került az együttesbe, amely különböző neveken játszott. 1960-ban Hamburg-ba utaztak, ahol megállapodtak a The Beatles név mellett. Stuart Sutcliffe ekkoriban, 1960-61-ben szintén velük játszott, és hatással volt megjelenésükre, stílusukra. Menedzserként időnként Allan Williams vagy Sam Leach dolgozott velük, amíg 1962-ben Brian Epstein véglegesen át nem vette ezt a szerepet. A "Beatlemánia" Nagy-Britanniában kezdődött 1963. október 13-án: ekkor adtak televízió közvetítette koncertet a londoni Palladiumban. Hamarosan átterjedt az Egyesült Államokra, az Ed Sullivan Showban való fellépések hatására. A popzenekar világméretű szenzáció lett, óriási rajongótáborral és dühödt támadásokkal a kulturális kritika és elismert előadók, mint Frank Sinatra részéről a zenéjüket (amelyet faragatlannak és zeneietlennek minősítettek) vagy megjelenésüket (botrányosan hosszú hajukat) illetően.1964-ben a Billboard 100-as slágerlistáján az öt vezető helyet foglalták el; ezt a teljesítményt az óta sem, sikerült senkinek sem megismételni.1965-ben az MBE (Member of the Order of the British Empire; a Brit Birodalom Rendjének tagja) érdemrend ötödik osztályával tüntették ki őket, amely ugyan még nem jár lovagi címmel, de így is elég nagy vihart kavart. Lennon és Harrison ebben az évben kezdtek kísérletezni az LSD-vel, McCartney 1966-ban követte őket. Lennon egy óriási botrányt kiváltó interjúban kijelentette, hogy a kereszténység haldoklik, és hogy a "Beatles népszerűbb, mint Jézus" Később, a heves bírálatokat követően egy sajtótájékoztatón bocsánatot kért, mert a Beatles dalait tiltólistára tették az amerikai rádiók, a déli államokban nyilvánosan égették el lemezeiket és olyan radikális csoportoktól, kaptak fenyegetéseket, mint a Ku Klux Klan.Röviden a Beatlesnek megpróbáltam bemutatni a zenekar életének fontos szakaszait. De ez a Beat őrület eljutott Magyarországra is. Ugyan már nem emlékezhetek de hallottam a rokonaimtól, hogy a rádiók se adhattak le Beatles dalokat. Bécsi rádiót kellett hallgatni. hogy az emberhez eljussanak a legnagyobb slágerek. Az első nagy Beatles sláger a Love me do volt de ezeket, az információkat a mai fiatalság csak könyvekből és dokumentumokból ismerheti meg. Magyarországon nagyon sok zenekar jött létre mivel a dolgozatom nem térhet ki az összes zenekarra, akik ebben a műfajban alkottak így csak a legjobb zenekarokat, sorolom fel Magyarországi beatzenekarok:(Omega, Fonográf. Illés) ezt a három zenekart nevezik úgy, hogy „Három nagy”. De ide lehet sorolni (LGT, Metró, Radics Béla). Radics Béla ő volt öt nevezik a magyar Jimi Hendrixnek.Magyarországon Aczél elvtárs volt az a cenzor, aki eldöntötte, hogy megjelenhet a lemez az adott zenekarnak vagy sem. Aczél György és Erdő Péter jelentette a cenzori hivatalt. Először Erdő Péter volt az, aki meghallgatta azt a zenekart, akik lemezt szerettek volna kiadni Magyarországon, ha Erdő Péter rábólintott, akkor mehetett Aczél Györgyhöz, ha viszont ő nem engedte, akkor ott már Erdő Péternek se volt szava. Politika mindennek felett állt. Egyszer Koncz Zsuzsa felhívta telefonon Erdő Pétert, hogy van itt egy tehetséges fiatalember aki, nagyon szeretné a dalait kiadatni a kiadónál ahol Erdő Péter volt az igazgató. Fiatal egyetemistáról lévén szó nagyon megtetszett Erdő Péternek és azt mondta jó, küldje be valamelyik nap. Úgy is volt Földes László (Hobo) megkereste az igazgató úrat és feljátszotta a dalokat és a dalszövegeket. Voltak olyan dalok, amiket engedett, de voltak olyanok is, amiket nem. Amikor Földes László belépett az igazgató ajtón akkor csak annyit mondott Ne kérdezzen az apámról. Furcsa kijelentés volt Erdő Péter számára. Majd amikor kilépett az ajtón, rögtön feltárcsázta Koncz Zsuzsát és megkérdezte tőle „Te Zsuzsa ki ennek a fiúnak az apja. Hát nem tudod az egykori belügyminszterhelyettes. Ma már Földes László zenekara meghatározóvá vált a Blues zenekarok körében. Hobo Blues Band volt Magyarországon az első és egyben az utolsó zenekar aki Allen Gisnbergel közösen feljátszották az Üvöltés , Kaddis ,Leples bitang című műveket. Nagy sikerre volt a produkciónak.
Végkövetkeztetés
A beatkorszak az európai és az amerikai embereknek egy olyan világot teremtett, amit a felvilágosodás adott a világnak. Olyan áttörés volt ez, ami régebben nem volt meg a történelembe nem volt ilyen korábban. A rendszer ellen fordultak de törvényes eszközökkel. Dzsessz zenével kezdődött, majd kivetette hálóját ez az eszme az irodalomba majd a kultúra is elfoglalta méltó helyét az az ellenkultúra színpadján. Ez a gazdag színpad egy olyan több felvonásos darabot mutatott be, ami az emberek számára szükséges volt, hogy szabadon éljenek. Az afroamerikaiak megkapták a szabadságot, választójogot kaptak, ha valami miatt érdemes volt harcolni akkor, ez a nemes cél volt az. Az emberek rájöttek, vannak fontosabb dolgok, mint a rendszert kiszolgálni és robotként élni mindenapjaikat. Szabadság az erkölcs az igazságosság család ezek azok dolgok, amiért érdemes harcolni mindenkorban, fel kell emelni hangunkat. Az ellenkultúra bár elbukott a rendszer felmorzsolta, teljesen nem tudott Kibontakozni. Szabadság harcosai legyőzték a gonosz rendszer hamis profétáit, de ha meg is törtek a rendszer kardélén, de szellemük tovább él bennünk. Véleményem szerint a premier jól sikerült. Én, aki a 20. század vége fellé született, nem ismerhetem azokat az éveket, amikor ez a kultúra élte virágkorát és harcolt a rendszer ellen. Csak a zenehallgatás és olvasás nyújthat hiánypótló élményt. Annyi kedves történetet hallottam, de most csak egyet tudok itt leírni. Az 1970-es években az Illés zenekar ki volt tiltva Budapestről Szabad Európa Rádió egy erős kritikát fogalmazott meg feléjük. Rendszerellenesnek tartotta a dalszövegeiket. De a Miskolci Egyetem a Nehézipari meghívta a zenekart, hogy játszanak nekik. Este 7órára voltak hivatalosak de a zenekar késett 2órát. A diákok a hallgatók már nagyon várták az Illés az egyes előadó előtt. Este 9 órára megérkeztek Szörényiék. Nem tolongott senki se a pénztáraknál. A Zenekar ingyen zenélt azon az estén az egyetemistáknak őrületes éjszaka volt öröm muzsika volt mindenkinek tomboltak az egyes előadóba. Valahol ezt a mentalitást, életfelfogást hiányolom a mai fiatalokban. Ha nincs akkora veszély, mint az az államszocializmus az egypártrendszer jelentette de, ha esetleg kialakulna, ne adj isten egy hasonló rendszer, akkor nem tudna megnyilvánulni a fiatal generáció. Végül a dolgozatomat egy idézettel szeretném befejezni.
„Nem lehet egészséges az a társadalom, amelyben elítélik a különcöket.”
(John Stuart Mill)
Felhasznált irodalom
Allen Ginsberg 1982: Üvöltés,Budapest Európa Könyvkiadó
Norman Mailer 1969: Meztelenek és holtak. Budapest,Európa Könyvkiadó.
Jack Kerouack 2004:Úton.Budapest, Európa Könyvkiadó
C.Wright Mills, 1972. Az uralkodó elit Budapest, Gondolat Kiadó
Jerome. D. Salinger 1968. Zabhegyező. Irodalmi Könyvkiadó
További források
http://www.mno.hu/portal/526991
http://www.tradicio.org/kvintesszencia/trad98evolafiatalsag.htm
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/kerouac.html
http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Beat-kultura.htm
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=5953777&i_where=1&i_where_tv=1
http://literatura.hu/irok/xxszazad/amidrama/ginsberg.htm
http://www.freeweb.hu/verslista/testlelkek/laci/interjuk/01ginsberg.htm
http://www.mozaik.info.hu/mozaweb/Stilus/page4128.htm
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.